GORILLA TV SZEGED

Kövesd nyomon a szegedi rögbis híreket első kézből... Valamint JELŐLJ, LÁJKOLJ, KOMMENTELJ!!!

ÚJDONSÁG! - GORILLÁK TV SZEGED - TESZTADÁS - ONLINE MECCSNÉZÉS

..A Gorilla TV-N a korábbi meccsek visszanézhetők, illetve a hazai Extra Ligás meccseket élőben is adjuk. A műsor jelenleg tesztüzemben megy, ezért az esetleges tecnikai hibákért elnézést kérünk!
A naptárban a saját edzések és mérkőzések mellett zöld szín jelzi a Rögbi Szövetség eseményeit Edzések és mérkőzések időpontjai... Le ne maradj! PONTOS IDŐ>>>

2010. október 31., vasárnap

Felemás hétvége

A szegedi rögbisek a hétvégén Vácra látogattak a soron következő bajnoki meccsükre.
Az első "fellépők" a juniorok voltak 13 órától, majd az NB1-es felnőtt "előadás" következett.


A Dél-Alföldi Rögbi Akadémia néven szereplő szegedi fiatalok hét hetes szünet után már nagyon várták a meccset a Budapestiek hasonló csapatával, hisz ilyenkor látszik igazán mit is ér az edzésmunka.
A csapat rendkívül motiváltan és nagyon fegyelmezetten kezdte a játékot. A fiúk ügyesen alkalmazták a megbeszélt taktikát és Juhász Á. remekül irányította a tolongást, így folyamatosan nyomás alatt tartották az ellenfelet. Az első célra a 6.percig kellett várni, amikor végül Csandának sikerült a célterületig eljutnia. Kovács értékesítette a jutalomrúgást is, így 0-7.
A tolongás tovább rohamozott, ezzel csinálva helyet a háromnegyednek, így a 10. percben Kovács, majd a 24. percben Huszár Krisztián elől is elfogytak a védők, ami biztos 0-17-es vezetést hozott. A félidő előtt a budapestiek célja azért jelezte, hogy még nincs lefutva a mérkőzés, 5-17.
Szünet után a vendégek ha lehet, még rátettek egy lapáttal. Hiába próbált cserékkel frissíteni a házigazda, a 45.percben Petrov T., majd a z 56.percben Takács G. is a célterületre nyomult.
Meggyőző játékkal a fiatalok végül 5 célt hordva magabiztosan húzták be ezt a meccset.

Junior rögbi bajnokság:

Budapesti R.A.-Dél-Alföldi R.A. 5 - 27 (5-17)

Következett az NB1-es felnőtt találkozó. A Gorillák csapata a sok hiányzó miatt eddig soha nem próbált felállásban kezdte a mérkőzést, de óriási akarással. A küzdelmes játék közepette a 10.percben a szegediek kiválóságát, a válogatott Bárdost egy kiemelős szerelésért a játékvezető sárga lappal jutalmazta, így hátrányba kerültek a vendégek.
A rutinos ellenfél a 15. percben megtalálta a rést a védelmen és vezetést szerzett, 5-0. A 10 perces kiállítás után visszatérő Bárdos nem sokáig segíthette csapatát, egy szerencsétlen ütközést követően ápolásra, majd cserére kényszerült a Szeged. A játék ennek ellenére kiegyensúlyozott volt, csupán az utolsó percekben lankadt a figyelem, amit ki is használt az Exiles, 12-0. Sőt már a síp a bíró szájában volt mikor kaptunk még egyet, így a félidőben 17-0.
Szünet után sajnos a lelkesedés már kevés volt, hiába akart nagyon a Szeged, semmi nem sikerült, az Exilesnek meg minden összejött. Sorra szerezték céljaikat, míg a Szeged egy büntetővel szépített.

Rögbi NB1:
Budapest Exiles - Fit World Gorillák Szeged 55 - 3 (17-0)



A két mérkőzés képekben:

Foto by apu. Származási hely: Filmek

2010. október 25., hétfő

Jól tolták a Bikák!





























Az NB2-es rögbi XV-ben az SZTE EHÖK SE rögbi csapata az őszi szezon első, míg a Békéscsabai Bikák az utolsó meccsét játszották egymás ellen a Jaminai pályán.

A szegedi egyetemisták néhány idősebb játékostól eltekintve egy teljesen megfiatalodott csapattal érkeztek Békéscsabára, míg a házigazdáknál a már ismert arcokat láthattuk újra.

A két csapat küzdelme változatos, izgalmas játékot hozott. Ami döntő volt, a két csapat közti tömegkülönbség, ami a zárt tolongásoknál még nem is, de a célterület előtti csomagoknál meghatározónál bizonyult, a legtöbb cél így esett.

A szegedieknél mindenki játéka dicséretet érdemel, az első meccsén bemutatkozó Lombos Feri mellett a 9-es poszton debütáló, remek formát mutató és célt is szerző Báló Krisztiánnal az élen.

Rögbi NB2 eredmény:

Békéscsaba BennyBulls RK - SZTE EHÖK SE Rögbi szakosztály 54 - 7 ( 21 - 0)
Szegedi pontszerzők: Báló 5, Kovács 2


Az egyetemi csapat jövő héten Gödöllőn az Ördögök ellen, majd 2 hét múlva itthon, a RögBi-G Bang egész napos rögbis rendezvény keretében a Budapesti Medvék RC. csapatával játszik 12 órától a szegedi Etelka soron.

2010. október 23., szombat

RögBi-g Bang!!! Nov.6.- Egész nap rögbi Szegeden!!


Mindenütt plakátok!
Egész nap Rögbi lesz Szegeden? Élőben?

Igen, ilyen még nem volt! Négy szegedi rögbi csapat is hazai pályán játszik egy napon!


Szurkolj kedvenc csapatodnak!

November 6. szombat 10 órától
Városi Stadion Szeged, Etelka sor


Hajrá Fit World Gorillák,
hajrá SZTE EHÖK!



Rögbi! Rögbi! Rögbi!

2010. október 22., péntek

Magyarország a világranglistán megelőzte Niuét, jöhet Kína

A férfi rögbisek legfrissebb világranglistáján Magyarország egy helyet előrelépve a 67. helyen áll, helyet cserélve Niuével. A következő lépcsőfok picivel nagyobb falatnak tetszik, a 66. helyen ugyanis Kína áll.

A sportágban 95 nemzetet rangsorolnak, az első helyen Új-Zélandot, az utolsón Finnországot találjuk. A legjobb európai válogatott a negyedik helyen álló francia, amelyet az írek, az angolok és a skótok követnek.
Hirdetés

Niue egy aprócska sziget a Csendes-óceánban, Új-Zélandtól 2400 kilométerre észak-keletre; 260 négyzetkilométerén a legutóbbi, 2009-es népszámláson 1400 embert számolhattak össze. A térség sportági hagyományait figyelembe véve vélhetően mindannyian rögbiznek...

Forrás:NSO

2010. október 17., vasárnap

"Spártai" győzelem

Újabb hatalmas csatán vannak túl a Gorillák, akik a hétvégén a Nagyvárad Spartan otthonába látogattak. A korai indulás és a hosszú utazás ellenére a Nagyváradi Egyetem pályájára nagyon elszánt és küzdeni akaró szegedi csapat érkezett.

A sérülések miatt ezen a mérkőzésen egy eddig soha nem próbált felállásban kezdett a háromnegyed, amit most Szilágyi irányított 10-es poszton. A tolongás a jól összeszokott felállításában lépett pályára és már az első összeborulásnál megmutatta, hogy aznap ő lesz a domináns ebben a játékelemben. A bedobások rendre megvoltak és amikor az első emelésünkre elkezdtek ráemelni, akkor Ménesi biztos hátsó emelései rendre szép támadásokat eredményeztek.

A háromnegyed tetszetős sok passzos támadásokat vezetett azonban egy-egy apró hiba miatt elmaradtak a célok. A félidő 2 pontos Spartan vezetést hozott úgy, hogy mindkét csapat 2-2 célt vitt, de mi sajnos nem értékesítettük a jutalom rúgásokat. A második félidő hatalmas Gorilla rohamokkal kezdődött. Két büntetőt értékesített Ungi és már vezettünk is. Sajnos a szegedi pontgyártás itt befejeződött és véghajrában a Spartan nagyon taktikus lelasított játékkal szerzett még két célt és ezzel megszerezte a győzelmet.
Rögbi NB1 Keleti csoport:
Nagyvárad SPARTANS - Fit World GORILLÁK Szeged 24 - 16 (12-10)

Hazai pontszerzők: Unghy 6, Szilágyi 5, Bárdos 5.

November 20-i visszavágón Szegeden nem lehet más a cél, mint 8 pontnál többel győzni és életben tartani a feljutási reményeket.

A szegedi 2.vonal, a "kis" Gorillák idei bemutatkozója Békéscsabán a Bikák ellen lesz október 24-én . Több "nagy öreg" is feltűnt újra edzésen és a fiatalok is remek formát mutatnak, így jó mérkőzésre van kilátás.

2010. október 13., szerda

1. Nemzeti Rögbi Akadémiai nap - 2010. október 17. Kecskemét

Résztvevő korosztályok: Női keret, U18, U20 + U17 régiós válogatottak találkozója Cél: az Akadémiai képzéssel tovább fejleszteni a Nemzeti válogatottak játékszínvonalát.


U18 Nemzeti Akadémiai Program:
10.00 - 11.00: Atlétikai képzés Adamik Zoltán 11.30 -szünet
11.00 - 12.00: Dietetikai Előadás Heckel Zoltán 12.30 - szünet
13.00 - 14.00 U18: Akadémiai mérkőzések

U20 Nemzeti Akadémiai Program:
10.00 - 11.00: Video elemzés 11.30 -szünet
11.00 - 12.00: Atlétikai képzés Adamik Zoltán 12.30 - szünet
13.00 - 14.00: Dietetikai Előadás Heckel Zoltán

Női Nemzeti Akadémiai Program:
10.00 - 11.00: Dietetikai Előadás Heckel Zoltán

11.00 - 12.00: Pályás edzés Gyolcsos Ferenc 12.30 - szünet
13.00 - 14.00: Atlétikai képzés Adamik Zoltán


Az U18-as akadémia első napjára (egyelőre) Tóth Sándor szövetségi kapitány a következőket hívja be:

Esztergom 4 fő: Karvai Krisztofor, Tokai Attila, Volontér Tamás, Szatmári Dániel,

Batta 5 fő: Vona László, Vona Koppány, Molnár Bence, Tóth Artemon, Gulyás Bendegúz,

FRC 4 fő: Baranyai Sándor, Dezső Dávid, Kántor Ákos, Szabó Gergely,

Velence 4 fő: Drabbant Gergely, Kratancsik Dávid, Katona Jonathán, Czakó Attila,

Agárd 1 fő: Gombárovics Ádám,

KARC 2 fő: Kis Ferenc, Almási Bence,

Pécs 1 fő: Francisc Rajmund,

Gyöngyös 2 fő: Laczikó Krisztián, Kónya Olivér

Szeged 1 fő: Petrov Tamás

Ezen kívül: 1 szentesi, 1 kecskeméti az edzőik jelölése alapján. (1993-asok vagy 1994-esek).Ezek a játékosok fognak részt venni az akadémiai edzésen – egyenlőre.

Nyilvánvaló, hogy ez nagyrészt a tavalyi U17-es keret, amelyből kimaradtak azok, akik azóta nem dolgoznak. A keret teljesen nyitott, bárki bekerülhet, aki rátermettségét bizonyítja a 3 akadémiai válogatott keretében és bárki ki is kerülhet. Nagy vízválasztó lehet a novemberi fizikai teszt, amelynek fizikai részét ingafutások, helyből távolugrás, húzódzkodás, tolódzkodás alkotja, de lesz technikai felmérés és szabályismereti teszt is.

A többi játékos, aki az akadémiai meccsekre érkezik vélhetően a többiekkel együtt, az U17-es szövetségi edzővel - Soós Dániel és Tóth Sándor - fog dolgozni addig, amíg a többiek a képzésen vesznek részt.

Étkezést az akadémiai képzésben résztvevők részesülnek, a többiek hozzanak magukkal ennivalót!

Az U20-as válogatott keret tagjai közül - aki el tud jönni - jöjjön, mert nekik is lesz képzés, illetve ha Gica mesternek lesz ereje a válogatott meccs másnapján, vele együtt elemzik a magyar-lengyel mérkőzést videón. A kisebb sérüléssel bajlódók se maradjanak otthon!

2010. október 10., vasárnap

Nincs bravúr...

A Fit World Gorillák Rögbi Klub az NB1 Keleti csoportjában a hazai mezőny egyik legjobb csapatával mérkőzött a hétvégén. A Budapesti Exiles Rögbi Egyesület 1991-ben alakult abból a célból, hogy az itt élő külföldi vendégmunkások, diákok űzhessék kedvenc sportjukat – a Rugbyt – az otthon megszokott módon.

A
vendégcsapatot teljesítménye alapján hosszú évek óta a legjobb négy között jegyzik, de hasonló babérokra pályázik az elmúlt években egyre több tehetséges saját fiatalt kinevelő Szegedi Gorillák csapata is...

A tét nagy volt, hiszen a "felső házi" rájátszásba kerüléshez győzni kell, ezt mindkét csapat tudta. Ehhez mérten már a bemelegítésnél látszott, hogy mindkét csapat nagyon komolyan veszi a meccset. Az előző hetihez képest a szegedi háromnegyedbe sérülésből visszatért Terjék és Bővíz is, így bizakodhatunk a sikerben.

A vendégek kezdték a játékot és azonnal igyekeztek nyomás alá helyezni a Gorillákat. Kellett pár perc, míg sikerült a játékot az ellenfél térfelére is áthelyezni. Szép védekezések és ügyes támadások jellemezték mindkét csapat játékát, sokat dolgoztak a tolongások, de ők nem igazán bírtak egymással. Sajnos Bővíz csak átmenetileg segíthette csapatát, egy bátor szerelést követően földön maradt, így a 10-es kulcs pozícióban cserére kényszerült a szegedi csapat. Az Exiles tudatosabb, pontosabb játékát a Gorillák nagyobb akarással, lelkesedéssel egyensúlyozták ki, így ma igen jó játékot láthatott a rögbi iránt érdeklődő közönség.

Sokat fejlődött az elmúlt hónapokban Gorillák játékrendszere ez látszott, többször már csak hajszálnyira jártak az ellenfél célterületétől, de egyéni hibák, rossz döntések miatt még innen is labdát tudtak veszteni a fiúk, sőt egy célt is kaptunk ilyen helyzetből. Meg is lett az eredmény, hiába játszott a csapat jórészt fölényben, a befejezésekkel ezúttal is rendre adósak maradtak a szegediek, míg a fővárosiak eredményesen használták ki lehetőségeiket.

Fotók: APU
A bravúr így most elmaradt, de összességében kimondottan magas színvonalú meccsen végül a fegyelmezettebb játék győzedelmeskedett a "harcosság" felett, a vendégek 3 céljára a hazaiak csak kettővel válaszoltak, és 1-1 sikeres jutalom rúgás mellett Gareth 2 drop gólja foglalta keretbe a meccset.

Rögbi NB1 Keleti csoport:

Fit World GORILLÁK Szeged - Budapesti EXILES Rögbi Egyesület
12 - 23 (0 - 13)

Pontszerzők: Takács (53') 5, Bárdos (66') 5, Unghy (67') 2 pont


Folytatásban következik a romániai Nagyvárad elleni idegenbeli mérkőzés október 16-án.
Ahhoz, hogy a "felső házi" reményt jelentő 2.helyet megszerezzék, a Gorilláknak többet már nem szabad hibázni...

2010. október 6., szerda

Fájdalmas fiaskó




Vasárnap Szegeden minden adott volt ahhoz, hogy egy remek mérkőzés részesei lehessünk a rögbi NB1 Keleti csoportjában. Eddig veretlen hazai csapat, szép idő, jó pálya és egy idegenben már legyőzött ellenfél, a Kecskemét II.csapata; szóval minden együtt volt egy hangulatos, nézőcsalogató derbihez...

Kezdés után ugyan mindjárt támadólag léptek fel a Gorillák, de mégis egy büntetővel a 6.percben a vendégek szereztek vezetést Beke révén, 0-3. Ez méginkább támadásra sarkalta a hazaiakat, de a támadások az ellenfél térfelén rendre elakadtak, vagy egy-egy hibás megmozdulás, vagy egy jó szerelés miatt.
A 13. percben a játékvezető a szegedi Bárdost szövegelésért 10 percre leküldte a pályáról. 5 perc sem telt el és a szegedi kapitány Szilágyi egy felcsúszott fogásért követhette a partvonalon kívülre, így gyakorlatilag a szegedi csapat középső tengelye megszűnt létezni. A két kulcsember hiányát a többiek akarása nem tudta ellensúlyozni, a Kecskemét 3 célt hordott, söt egy büntetőt is értékesítettek, így már 18 pontos előnyre tettek szert. A sárga laposok visszatértét követően aztán rákapcsoltak a Gorillák, a 37.percben a visszaállt Szilágyi szépített, majd Unghi rugásával 7-18 lett az eredmény.

Félidő után nagy lendülettel kezdett a Szeged, de ez gyorsan megtört, miután Bárdos egy szerelését már piros lappal jutalmazta Böröndi játékvezető. A végleg emberhátrányba került szegediek megint elvesztették a meccs irányítását, míg a Kecskemét ismét Beke révén ujabb két célt ért el, aki egy jutalomrúgást is értékesített, a 62. percben már 7-30-ra elhuztak a vendégek.

De 14 emberrel sem adták fel a Gorillák, a 67. percben Prágai, majd 9 perc múlva Márton is szépített, Unghi pedig ma jutalomrúgást nem hibázott, feljöttünk 21-30-ra.
A csonka háromnegyedünk hibáiból időről időre előre törő kecskeméti támadásokat jól állítottuk meg, de a 78. percben egy ügyes dropgóllal ujabb 3 pontot szerzett csapatának Beke, már 21-33. Az utolsó előtti percben Szilágyi ismét célt vitt, jó rugás után 28-33 az eredmény, tehát már csak egy cél kellett volna a győzelemhez ...
Sajnos erre már nem maradt idő, az eredmény nem változott.


Rögbi NB1 Keleti csoport:
Fit World Gorillák RK Szeged - Kecskeméti ARC II. 28 - 33 (7 - 18)

Pontszerzők: Szilágyi 10, Unghi 8, Márton 5, Prágai 5

A hibáktól eltekintve összességében jó játékot mutatott a szegedi csapat és a vereség ellenére a maximumot sikerült kihozni a meccsből, azaz a 4 célért és a 7 pontnál kisebb különbségért is 1-1 tabella pontot kapott a csapat, így őrzi 2. helyét az NB1 Keleti csoportjában.

Következik az eddig hibátlan Budapesti Exiles, október 9-én szombaton 14 órától az Etelka sori "rögbi arénában" (dobó pálya).
A cél egyértelmű: GYŐZNI KELL!!!

2010. október 2., szombat

SZTE siker az új olimpiai sportágban


A „7s Rugby“, azaz a rögbi hét fős változata 2009-ben került be az olimpiai sportok családjába. Nem véletlen, hiszen ez a sportág egyre népszerűbb szerte a világon, így a hazai egyetemisták között is, akik a hazai egyetemi bajnokság keretében mérkőznek évek óta…
Szélpál Tamás beszámolója, aki az SZTE EHÖK, egyben a Fit World Gorillák Rögbi Klub játékosa is, és az Egyetemi válogatott tagja:

„Idén is, mint minden évben sor kerül az egyetemek között zajló 7-es rugby bajnoki sorozatra. Mióta az olimpiai bizottság beválasztotta a 7-es rugbyt az olimpiai sportágak közé nálunk is egyre népszerűbbé vált a rugby ezen fajtája.

A bajnokságba 6 felsőoktatási intézmény delegálja sportolóit. Jelenleg a budapesti, óbudai, dunaújvárosi, pécsi, gödöllői és szegedi egyetem képviselteti magát. A bajnokság 6 fordulós alapszakaszból és 1 döntőből áll. Mint több más sportágban - itt is az adott fordulóban elért helyezés alapján lehet szerezni pontokat. Az alapszakaszban szerzett pontok a végén összeadódnak, de ami sorsdöntő szokott lenni az a döntő, mivel itt a helyezésekért járó pontok már duplázódnak, így még a folyamatosan jól szereplő csapatok sem lehetnek biztosak győzelmükben az utolsó fordulóig.

Az egyetemi rögbi bajnokság idei első fordulójára szeptember 29-én került sor, ennek házigazdája a Pécsi Tudomány Egyetem volt. Egy kivételével a tornán minden bajnokságban résztvevő egyetem képviseltette magát. Minden csapat 4 mérkőzést játszott, ami meccsenként (7-7) 14 percet jelentett. A fordulón minden csapat a maximumot hozta ki magából és a végén örömmel összegezték a rendezők, hogy a résztvevők hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban. E téren a legkiemelkedőbbnek a gödöllői csapat bizonyult.

Összefoglaló:

http://www.pecsma.hu/video/2010/10/01/elkezdodott-az-egyetemi-rogbi-bajnoksag/




A szegediek eredményei a következőképpen alakultak:
PTE (Pécs)-SZTE EHÖK SE 0-31
DUF (Dunaújváros)-SZTE EHÖK SE 0-35
ÁVF (Budapest)-SZTE EHÖK SE 0-17
SZIE (Gödöllő) -SZTE EHÖK SE 14-24

A sorozat első fordulóját végül a Szegedi Tudomány Egyetem csapata fölényes győzelmeivel megnyerte, a szegedi egyetem fiai a tornát 107 vitt és 14 kapott pontaránnyal zárták, melyre méltán lehetnek büszkék A második helyen a pécsi egyetem végzett, őket szorosan követte a gödöllői csapat, majd a budapesti és a sor végét a dunaújvárosi egyetem zárta. Reméljük a következő tornán is hasonló sikerekkel fog szerepelni az egyetemi egylet, amelyet az Óbudai Egyetem október 11-én rendez Pilisszentkereszten.“